2016. január 18., hétfő

Pirouette

Nyilván csak képzelődik...
Anne visszapergette magában Nyikolaj karjában átélt pillanatokat, és újraélte azt a végtelen vágyat, amit közben érzett. Lehetetlen, mondogatta magának újra meg újra. Számtalanszor volt már a tanára karjában, de soha, soha nem érzett ehhez foghatót. Ráadásul, emlékeztette magát, miközben lezuhanyozta magáról az egész napos izzadságot, még legalább fél tucatszor volt a férfi karjában azt követően is, miután folytatták a próbát.
Ekkor is volt köztük valami, ismerte el kelletlenül, miközben felidézte magában, ahogy felforrósodott körülöttük a levegő, amikor újravettek egy-egy szakaszt. Csakhogy akkor már dühvel és feszültséggel keveredve. A lány hagyta, hogy záporozzon rá a víz, miközben haja meztelen vállára tapadt. Egész egyszerűen felkavarodtak a hormonjai, méghozzá megdöbbentő sebességgel. És ehhez képest Simon... Nos, a férfi halkan beszélt hozzá. Óvatosan közeledett felé. A romantika és a csábítás minden eszközét bevetette. Anne elgondolkodott hogyan is érezte magát a társaságában. Kellemesen. S ekkor egy pillanat leforgása alatt egy férfi, akivel évek óta együtt dolgozott, aki képes volt egyetlen szavával feldühíteni, ugyanakkor egyetlen mozdulatával könnyekig meghatni, robbanást idézett elő a testében. Abban a testben, ami születésétől kezdve táncra ítéltetett. Végtagjai hosszúak, karcsúak, hajlékonyak voltak. Született táncos alkata, és persze a sors vezette Berguzar karjaiba.
Berguzar, gondolta magában, és elmosolyodott. Élénken emlékezett az asszony táncára a Seherezádéban, még azelőtt, hogy megismerkedett volna Annelieszel. Pár évvel később a nő szerényen működő balettiskolájában kötött ki. S Berguzarnak köszönheti, hogy ma Nyikolajjal dolgozhat. Anne épp a Vörös Rózsát próbálta, mikor Borosenko közölte vele, szüksége van rá New Yorkban. Később a török nő férjhez ment, és két gyermeknek adott életet. És bár már nem táncolt versenyszerűen, Anne és Berguzar családja gyakran töltötte együtt a hálaadást, vagy a karácsonyt. A fiatal balerina gyakran vigyázott Nilüferre és Kaanra, ha Onur és a felesége elmentek otthonról. Imádta a két gyereket. Ahogy Berguzart, és Onurt is. Ő volt Annenak az "álomcsalád". Neki sosem volt édesapja. Pontosabban biztos volt.
Valamikor. De a születése után pár évvel elhagyta őket. Ő pedig túl kicsi, és zárkózott volt ahhoz, hogy az apjából egy képen és egy néven túl több is maradjon. Maxim Anatolij Zharkov. Tati édesapja sem volt jobb, ő még születés előtt lelépett. Így Annelisenek Berguzar és Onur maradt. Kezdettől fogva kereste a nő társaságát. A nő pedig Onurral együtt mindent megadott a helyét kereső lánynak, és az ukrán édesanyjának. Míg Berguzar megtanította Anne édesanyjának a török édességeket, addig Katyerina az ukrán specialitásokat tanította meg újdonsült barátnőjének. A két család gyakran összejárt. Anne úgy döntött megkockáztatja Nyikolaj haragját, és a hetet Berguzarnal, és édesanyjánál tölti. 
Nyikolaj úgy érezte menten felrobban. Anne, a lány aki betöltötte az elméjét lassan 10 éve, felszívódott. Már másfél órája tartott a próba, és a főszereplő, Mariska nem volt jelen. Nyikolaj először azt hitte, a lány csak elaludt, vagy lerobbant a taxi, amivel jön. Ám mikor felhívta, hogy rákérdezzen, hogy hol van, a telefon ugyan kicsöngött, de senki nem vette fel. A férfi pedig őrülten aggódott.
És dühöngött. De legbelül féltékeny volt. Tudta, hogy Annénak van valakije, de eddig ezt a lány nem helyezte a munka elé. - Lehetséges lenne, hogy ez megváltozott? - tette fel magának a kérdést. Bárhogy is legyen, a lány keservesen megbánja, hogy így viselkedett vele, döntött a férfi. Majd ellökte magát a korláttól, és az egyik fiatal ballerina felé fordult, aki egy ideje láthatóan többet érzett Nyikolaj iránt. Eddig  férfi elutasította. Ám úgy döntött, ezentúl másképp lesz. 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése