2015. november 15., vasárnap

Pavane

 - Elmondod, miért nem vagy boldog?
A lány hűvös óvatossággal elhúzta a kezét. Nehéz volt összeszedetten viselkednie, mikor Nyikolaj megérintette. Érzéki ember volt, érzéki viselkedéshez szokott. Ruth felállt, és átsétált a termen az ablakokhoz. New York ott nyüzsgött alattuk.

 - Ha teljesen őszinte akarok lenni - kezdte elgondolkodva - még nem nagyon gondolkodtam el a saját boldogságomon. Egek! - nevette el magát, majd a férfi felé fordult - Ez roppant nagyképűen hangzott.
A férfi azonban még csak nem is mosolygott.
 - Csak azt akartam mondani, hogy amíg nem kérdeztél rá, eszembe sem jutott, hogy boldogtalan lennék. - magyarázta, majd vállat vont, és nekidőlt az ablakpárkánynak.
Nyikolaj ásványvizet töltött az egyik pohárba, és odavitte neki.
 - Az édesanyád aggódik érted.
 - Neki épp elég aggódnivalója van Tánya miatt, meg a sulija miatt.
 - Szeret téged. - közölte a férfi egyszerűen.
 - Igen, tudom.
 - Meglep? - kérdezte Nyikolaj, majd játékosan az ujja köré csavarta a lány egyik hajtincsét. Puha volt, és enyhén nedves. A lány nem válaszolt. - Amúgy azt hiszi, túl nagy nyomást gyakorlok rád.
 - Te, Nyikolaj? Nagy nyomást? - kerekedett el a lány szeme megjátszott álmélkodásában.
A férfi derűs pillantást vetett rá.
 - Hát nem megdöbbentő?
Anne megrázta a fejét, majd visszament a zongorához. Letette a poharát , és vett még egy joghurtot.
 - Én jól vagyok, Nyikolaj. Remélem te is ezt mondtad neki.
Mivel a férfi nem mondott semmit, a lány kanállal a szájában megfordult.
 - Nyikolaj!
 - Azt hittem, balul sült el a legutóbbi...párkapcsolatod.
Anne felvonta a szemöldökét.
 - Szerinted boldogtalan lennék egy férfi miatt?
A tanárán látszott, hogy nincs ínyére a megfogalmazás.
 - De felvágták a nyelved, kicsim!
 - Már nem vagyok kisgyerek! - ellenkezett a lány dühösen, és letette a joghurtot a zongorára - Továbbá nem vagyok...

 - Még találkozgatsz azzal a rendőrrel? - szakította félbe a lányt Nyikolaj hűvösen.
 - Neve is van az ügynöknek - közölte Anne rosszallóan. - Simon Carternek hívják. Úgy beszélsz róla, mintha csak egy töltény lenne a pisztolyban.
 - Tényleg? - mosolygott rá a férfi gyerekesen. - Nem válaszoltál a kérdésemre.
 - Nem. - felelte a lány, majd nyugodtan kortyolgatni kezdte az ásványvizet, bár szeme kezdett szúróssá válni.
 - Anne. Találkozgatsz még vele? 
 - Semmi közöd hozzá. - felelte a lány könnyed, mégis metsző hangon.
 - A társulat tagja vagy. - mutatott rá Nyikolaj, minden egyes szót hangsúlyozva. - És én vagyok a vezető.
 - És akkor a gyóntatóatyám is vagy? - vágott vissza Anne - Minden egyes táncosnak a jóváhagyásodat kell kérnie a szeretőjéhez?
 - Hékás! Hátrébb az agarakkal! - figyelmeztette a férfi.
 - Nem tartozik rád a magánéletem - folytatta a lány szünet nélkül. - Járok a próbákra, nem szoktam késni. Keményen dolgozom.
 - De most miért védekezel?
 - Mert belefáradtam abba, hogy mindig a szigorú apa szerepét játszod velem - felelte Anne rosszallóan, és megjelent egy ránc a két szemöldöke között. Odalépett a tánctanárához. - Már volt egy apám. Köszönöm, de nem kell több.
 - Tényleg nem? - kérdezte Nyikolaj, majd kihúzott egy meglazult hajcsatot a lány hajából, miközben lustán csavargatta a lány szőke tincsét a hüvelyk- és mutatóujja között.
A férfi hangjának nyugodtsága, csak olaj volt a lány haragjának tüzére.
 - Nem! - felelte, és hátravetette a fejét. - Elegem van abból, hogy még mindig gyerekként bánsz velem!
Nyikolaj megragadta Anne vállát. A lányt meglepte a váratlan, indulatos mozdulat. A férfi hevesen megszorította, testük összesimult, de másképpen, mint egyébként. Ezúttal nem szólt a zene, nem volt koreográfia. Anne érezte mestere dühét - de érzett valami mást is, valami sokkal megfoghatatlanabbat. Tudta, hogy Nyikolajnak máskor is voltak váratlan dühkitörései, azt is tudta, hogyan kezelje ezeket, de ez valami új volt...
A teste akaratlanul is válaszolt a férfi ölelésére, és ettől megdöbbent. Szívük ugyanarra a szapora ütemre dobbant. A lány érezte, hogy Nyikolaj ujjai a húsába mélyednek, de ez nem okozott fájdalmat. Felhúzta ugyan a kezét, hogy ellökje magától, de végül nem tette.
Nyikolaj bámulni kezdte Anne ajkát. A lányba belémart a sóvárgás - élesebb, édesebb élmény, mint bármi az életében. Elkábult tőle, és sajogni kezdett benne valami.
Lassan, annak puszta tudatában, amire vágyik, pusztán egy leheletnyire van tőle, Anne előrehajolt, és behunyta a szemét. Izgatottan várta a csókot, ajka résnyire nyílt, és áhitattal suttogta a férfi nevét.
Nyikolaj ekkor összerezzent, káromkodott egyet oroszul, és eltolta magától.
 - Több eszed is lehetne annál - füstölgött -, mint hogy szándékosan kihozz a sodromból!
 - Hát te csak ennyit éreztél? - kérdezte a lány csalódottan. Fájt neki a férfi visszautasítása.
 - Ne feszítsd túl a húrt! - figyelmeztette Nyikolaj, és dühösen rándított egyet a vállán. A szeme szikrákot szórt. - Maradj csak a kis FBI-osod mellett! - füstölgött halkabban, és visszafordult a zongora felé. - Úgy tűnik, illetek egymáshoz.
Ezzel leült, és ismét játszani kezdett. A hallgatása egyértelmű jelzés volt Annenak. Elmehet.