Boldog Karácsonyt!

Hatalmas kihagyás után úgy döntöttem, itt az ideje, hogy újra belekezdjek ebbe a történetbe. A jövőben szándékozok rövidebb időközöket hagyni két bejegyzés közt. Addig is, míg megszületik a szünetben a következő rész, a virtuális karácsonyfa alá helyezett nekem a Jézuska nekem egy igazán aktuális részt. A történet e rész nélkül is érthető lesz, bár kisebb utalások megfigyelhetőek lesznek az elkövetkezendő részekben.

Addig is boldog karácsonyt kívánok minden kedves olvasómnak! 

Jane Fairfax

Pavane

 - Elmondod, miért nem vagy boldog?

A lány hűvös óvatossággal elhúzta a kezét. Nehéz volt összeszedetten viselkednie, mikor Nyikolaj megérintette. Érzéki ember volt, érzéki viselkedéshez szokott. Ruth felállt, és átsétált a termen az ablakokhoz. New York ott nyüzsgött alattuk.

 - Ha teljesen őszinte akarok lenni - kezdte elgondolkodva - még nem nagyon gondolkodtam el a saját boldogságomon. Egek! - nevette el magát, majd a férfi felé fordult - Ez roppant nagyképűen hangzott.

A férfi azonban még csak nem is mosolygott.

 - Csak azt akartam mondani, hogy amíg nem kérdeztél rá, eszembe sem jutott, hogy boldogtalan lennék. - magyarázta, majd vállat vont, és nekidőlt az ablakpárkánynak.

Nyikolaj ásványvizet töltött az egyik pohárba, és odavitte neki.

 - Az édesanyád aggódik érted.

 - Neki épp elég aggódnivalója van Tánya miatt, meg a sulija miatt.

 - Szeret téged. - közölte a férfi egyszerűen.

 - Igen, tudom.

 - Meglep? - kérdezte Nyikolaj, majd játékosan az ujja köré csavarta a lány egyik hajtincsét. Puha volt, és enyhén nedves. A lány nem válaszolt. - Amúgy azt hiszi, túl nagy nyomást gyakorlok rád.

 - Te, Nyikolaj? Nagy nyomást? - kerekedett el a lány szeme megjátszott álmélkodásában.

A férfi derűs pillantást vetett rá.

 - Hát nem megdöbbentő?

Anne megrázta a fejét, majd visszament a zongorához. Letette a poharát , és vett még egy joghurtot.

 - Én jól vagyok, Nyikolaj. Remélem te is ezt mondtad neki.

Mivel a férfi nem mondott semmit, a lány kanállal a szájában megfordult.

 - Nyikolaj!

 - Azt hittem, balul sült el a legutóbbi...párkapcsolatod.
Anne felvonta a szemöldökét.
 - Szerinted boldogtalan lennék egy férfi miatt?
A tanárán látszott, hogy nincs ínyére a megfogalmazás.
 - De felvágták a nyelved, kicsim!
 - Már nem vagyok kisgyerek! - ellenkezett a lány dühösen, és letette a joghurtot a zongorára - Továbbá nem vagyok...

 - Még találkozgatsz azzal a rendőrrel? - szakította félbe a lányt Nyikolaj hűvösen.
 - Neve is van az ügynöknek - közölte Anne rosszallóan. - Simon Carternek hívják. Úgy beszélsz róla, mintha csak egy töltény lenne a pisztolyban.
 - Tényleg? - mosolygott rá a férfi gyerekesen. - Nem válaszoltál a kérdésemre.
 - Nem. - felelte a lány, majd nyugodtan kortyolgatni kezdte az ásványvizet, bár szeme kezdett szúróssá válni.
 - Anne. Találkozgatsz még vele? 
 - Semmi közöd hozzá. - felelte a lány könnyed, mégis metsző hangon.
 - A társulat tagja vagy. - mutatott rá Nyikolaj, minden egyes szót hangsúlyozva. - És én vagyok a vezető.
 - És akkor a gyóntatóatyám is vagy? - vágott vissza Anne - Minden egyes táncosnak a jóváhagyásodat kell kérnie a szeretőjéhez?
 - Hékás! Hátrébb az agarakkal! - figyelmeztette a férfi.
 - Nem tartozik rád a magánéletem - folytatta a lány szünet nélkül. - Járok a próbákra, nem szoktam késni. Keményen dolgozom.
 - De most miért védekezel?
 - Mert belefáradtam abba, hogy mindig a szigorú apa szerepét játszod velem - felelte Anne rosszallóan, és megjelent egy ránc a két szemöldöke között. Odalépett a tánctanárához. - Már volt egy apám. Köszönöm, de nem kell több.
 - Tényleg nem? - kérdezte Nyikolaj, majd kihúzott egy meglazult hajcsatot a lány hajából, miközben lustán csavargatta a lány szőke tincsét a hüvelyk- és mutatóujja között.
A férfi hangjának nyugodtsága, csak olaj volt a lány haragjának tüzére.
 - Nem! - felelte, és hátravetette a fejét. - Elegem van abból, hogy még mindig gyerekként bánsz velem!
Nyikolaj megragadta Anne vállát. A lányt meglepte a váratlan, indulatos mozdulat. A férfi hevesen megszorította, testük összesimult, de másképpen, mint egyébként. Ezúttal nem szólt a zene, nem volt koreográfia. Anne érezte mestere dühét - de érzett valami mást is, valami sokkal megfoghatatlanabbat. Tudta, hogy Nyikolajnak máskor is voltak váratlan dühkitörései, azt is tudta, hogyan kezelje ezeket, de ez valami új volt...
A teste akaratlanul is válaszolt a férfi ölelésére, és ettől megdöbbent. Szívük ugyanarra a szapora ütemre dobbant. A lány érezte, hogy Nyikolaj ujjai a húsába mélyednek, de ez nem okozott fájdalmat. Felhúzta ugyan a kezét, hogy ellökje magától, de végül nem tette.
Nyikolaj bámulni kezdte Anne ajkát. A lányba belémart a sóvárgás - élesebb, édesebb élmény, mint bármi az életében. Elkábult tőle, és sajogni kezdett benne valami.
Lassan, annak puszta tudatában, amire vágyik, pusztán egy leheletnyire van tőle, Anne előrehajolt, és behunyta a szemét. Izgatottan várta a csókot, ajka résnyire nyílt, és áhitattal suttogta a férfi nevét.
Nyikolaj ekkor összerezzent, káromkodott egyet oroszul, és eltolta magától.
 - Több eszed is lehetne annál - füstölgött -, mint hogy szándékosan kihozz a sodromból!
 - Hát te csak ennyit éreztél? - kérdezte a lány csalódottan. Fájt neki a férfi visszautasítása.
 - Ne feszítsd túl a húrt! - figyelmeztette Nyikolaj, és dühösen rándított egyet a vállán. A szeme szikrákot szórt. - Maradj csak a kis FBI-osod mellett! - füstölgött halkabban, és visszafordult a zongora felé. - Úgy tűnik, illetek egymáshoz.
Ezzel leült, és ismét játszani kezdett. A hallgatása egyértelmű jelzés volt Annenak. Elmehet. 

Pas D'action

Anne összevonta a szemöldökét.

 - Nyikolaj, még reggelizni sem volt időm...

 - Van egy kis joghurt a hűtőben, meg némi víz - csitította a férfi, majd elengedte a lány kezét, és a zongorához lépett. Leült, és improvizálni kezdett. - Hozz nekem is, kérlek!

Anne csípőre tette a kezét, és hallgatta egy idei Nyikolaj játékát. Biztos volt benne, hogy a férfinak eszébe sem jutott, hogy ő esetleg nemet is mondhatna. Eszébe sem jutott megkérdezni tőle, hogy esetleg nem voltak-e más tervei az ebédszünetre... Elvárja tőle, hogy úgy ugráljon, ahogy ő fütyül, méghozzá önként és dalolva.

 - Elviselhetetlen vagy! - bukott ki belőle.

Nyikolaj felnézett, de közben játszott tovább.

 - Mondtál valamit? - kérdezte nyájasan.

 - Igen. - felelte a lány határozottan. - Azt hogy elviselhetetlen vagy.

 - Így van. - mosolygott a férfi jókedvűen. - Az vagyok.

Anne önkéntelenül elnevette magát.

 - Milyen ízűt szeretnél? - kérdezte, és elégedetten látta, hogy Nyikolaj nem tudja mire vélni a dolgot. - Milyen ízű joghurtot, Borosenko úr?

A lány hamarosan visszatért egy egész karton joghurttal, kanalakkal, két pohárral, és egy nagy üveg ásványvízzel. Odalent jókedvű beszélgetést hallott az étkezőből, fentről pedig a férfi zongorajátéka szólt. Anne felment a lépcsőn, váltott néhány szót a társulat két tagjával, meg az egyik férfi szólistával. A Nyikolaj által játszott darab egy halk blues volt, amelyet ő maga szerzett, pontosabban ott helyben rögtönzött.

A lány megállt az ajtóban, és figyelte, amint a napsugarak

megvilágítják a férfi haját és kezét. Nyikolajnak hosszú, keskeny keze, és beszédes ujjai voltak. Többet ki tudott fejezni azokkal az ujjakkal, mint egy átlagember a szónoklataival.

De milyen magányosnak tűnik!

A gondolat váratlanul fészkelte be magát Anne fejébe, s a lány maga is meglepődött rajta. Talán a zene teszi, állapította meg. A szomorú dallam. Elindult a férfi felé, balettcipője hangtalanul siklott a parkettán.

 - Magányosnak tűnsz, Nyikolaj.

A férfi olyan hirtelen kapta fel a fejét, hogy a lány biztos volt benne, sikerült megzavarni a gondolatait. Nyikolaj egy ideg

értetlenül nézett rá, ujjait a zongora billentyűin pihentetve.

 - Az is voltam. De most nem erről szeretnék veled beszélni.

 - Üzleti ebédről van szó? - vonta fel Anne a szemöldökét, miközben letette a joghurtokat a zongorára.

 - Nem. Akkor ugyanis vitatkoznánk. Gyere, ülj ide mellém!

A lány engedelmeskedett, és igyekezett előre megacélozni magát, hogy ne remegjen bele a férfi puszta jelenlétébe. A férfi még így lazán, ebéd közben is olyan volt, mint egy nyitva felejtett áramkör.

 - Csak nincs valami baj? - kérdezte Anne , miközben egy kiskanalat és egy joghurtot vett el a helyéről.

 - Én is ezt szeretném kérdezni tőled.

A lány meglepetten fordult meg , és látta, hogy Nyikolaj fürkésző pillantást vet rá. Feneketlen mélységű, kristálytiszta zöld szeme volt, akár a jáde.

 - Ezt hogy érted?

 - Kátya felhívott - magyarázta a férfi egyenletes hangon.

A lány továbbra sem értett semmit. Összeráncolta a homlokát.

 - Igen?

 - Édesanyád szerint boldogtalan vagy - folytatta Nyikolaj töretlenül, és olyan átható volt a pillantása, hogy a lány úgy érezte, a veséjébe lát.

 - Mámocska túl sokat aggódik, felelte Anne könnyed hangon, és belekanalazott a joghurtba.

 - Boldogtalan vagy, Anne? - kérdezte Nyikola, és a lány karjára tette a kezét. Anne kénytelen volt tanára szemébe nézni. - Komolyan kérdezem.

 - Nem. - felelte a lány habozás nélkül, majd rá oly jellemző módon lassan, halványan elmosolyodott. - Nem.

A férfi továbbra is a lány szemébe nézett, bár keze lesiklott Anne karjáról.

 - Akkor hát boldog vagy?

A lány már szóra nyitotta a száját, de csak egy mély sóhajra futotta. Tudta, hogy a mester nem fogad el tőle sem közhelyeket, sem át nem gondolt válaszokat.

 - Miért ne lennék? - kérdezte, és fel akart állni, de a férfi keze körülfonta csuklóját.

- Anne. - kezdte Nyikolaj, és a lánynak nem volt más választása, ismét a szemébe kellett néznie - Barátok vagyunk?

Anne először nem tudta, mit felelhetne. Egy egyszerű igennel nem fejezhette ki a lány azt a sokféle, bonyolult érzésfolyamot, amit a férfi iránt érzett.

 - Néha. Néha azok vagyunk. - felelte óvatosan.

Nyikolaj derűs tekintettel elfogadta a választ.

 - Helyes - mormogta, majd váratlanul a lány mindkét kezét a kezébe fogta, és az ajkához emelte.

Pas de deux

Anne pólója átnedvesedett az izzadságtól. A koreográfia, amely a Diótörőt alkotta bonyolult, és megerőltető volt. Pihent egyet a korlátnál, szüksége volt rá. A többi szereplő szétszóródott a próbateremben, és vagy táncolt Nyikolaj véget nem érő utasításainak engedelmeskedve, vagy várt, akárcsak Anne, a következő felszólításra.

Még csak tizenegy óra volt, de a lány már végigtáncolt egy kétórás reggeli próbát. Hosszú, bő pólóját, amelyet a harisnya felett viselt izzadságfoltok tarkították; néhány kósza tincs kiszabadult a szoros kontyból. Mégis, miközben figyelte, ahogy Nyikolaj bemutat egy mozdulatot, minden fáradtsága elillant. A férfi egyszerűen lenyűgöző volt. 

Mivel Nyikolaj a társulat művészeti vezetőjévé és balettek elismert szerzőjévé vált, már nem kellett személyesen fellépnie, hogy a rivaldafényben maradjon. Anne tudta, hogy a férfi csak azért táncol, mert erre született. Nem érte el a száznyolcvan centimétert, de karcsú, szálkás alkata miatt mégis magasabbnak tűnt. Barna haja olyan arcot övezett, amely soha nem vesztette el rosszfiús charme-ját. Telt ajka nagyon vonzó volt, és amikor elmosolyodott...

Amikor elmosolyodik, nem lehet neki ellenállni. Finom ráncok szaladnak szét sugárirányban a szeme körül, és nagy írisze elképesztően zölddé válik. 

Amikor Nyikolaj bemutatott egy ugrást, Anne hálás volt, hogy a férfi harmincnégy éves kora és egyéb szakmai kötelezettségei ellenére még mindig táncol.

Nyikolaj ekkor leintette a zongoristát.

 - Rendben, gyerekek. - kezdte zengő, orosz akcentusával. - Rosszabb is lehetne.

Borosenkotól egy ilyen megjegyzés felér egy lovaggá ütéssel, gondolta fanyar mosollyal Anne. 

 - Anne, szeretném látni a pax de deux-t az második felvonásból.

A lány habozás nélkül odalépdelt hozzá, és szórakozottan hátrasimította az arca körül táncoló tincseket. Nyikolaj, mint minden hangulatember, szeszélyes, és kiszámíthatatlan. Aznap nagyon hivatalosnak tűnt. Anne tudta, hogyan alkalmazkodjon a férfi vérmérsékletéhez. Megálltak egymás mellett, és megfogták egymás kezét. Szótlanul elkezdték.

Az egyik késői jelenetet próbálták, amely inkább könnyed flörtölésből állt, mint igazi érzelmek kifejezéséből. Nyikolaj ezúttal nem szenvedélyes románcot, vagy drámát jelenített meg a színpadon, hanem mesebalettet. Az egyik főhős herceg volt, a másik Mária kisasszony, mindkettő hús és vér ember. Ennek megfelelően a jellemek kirobbanóan atletikus táncot követeltek. Gyengéden flörtöltek egymással, a férfi kér, a lány elutasítja, bár mindkettejükben megvan a vonzalom. A hangulat fokozására időnként felszegték az állukat, vagy tettek egy mozdulatot a csuklójukkal.

A késő őszi nap besütött az ablakokon, és mintákat rajzolt a padlóra. Anne hátán csak úgy csurgott az izzadtság, de észre sem vette, miközben ki-be forgott Nyikolaj karjából. Mária a szerepe szerint elrabolja a herceg szívét a balett során, miközben a szívek párbaja már az első találkozásukkor megkezdődik.

Amikor Anne Nyikolajjal táncolt, belátta, hogy mindig csodálattal adózik majd a férfinak, táncosnak, legendának. Az, hogy a partnere lehet a darabban, élete legnagyobb megtiszteltetése volt. A férfi miatt felülemelkedett önmagán, többé vált, mint amiről valaha is álmodott. Miközben növendékből a társulatot jelentő corps de balet egyik fő táncosa lett, számos partnerrel táncolt már, de egyik sem ért fel Nyikolaj Borosenkohoz sem kecsességben, sem pontosságban, sem kitartásban, gondolta fáradtan, miközben a férfi rászólt, hogy kezdje újra a pas de deux-t

Anne igyekezett lélegzethez jutni, miközben a zongorista visszalapozott a kottájában. Nyikolaj odafordult a lányhoz, és felemelte a kezét.

 - Hova tetted a szenvedélyességedet, kicsim? - kérdezte rosszallóan.

Anne ki nem állhatta ezt a megszólítást, és Nyikolaj tudta ezt. A férfi elvigyorodott, a lány pedig szótlanul a kezébe tette a kezét. 

 - Most pedig, kedves Marikám, a testeddel is küldj el a pokolba, ne csak a szemeddel! Újra!

Ismét elkezdték, de Anne esze ezúttal nem azon járt, hogy mennyire szeret Nyikolajjal táncolni. Versengett a férfival, kihívás volt minden lépése, szökése. A bosszúsága pontosan azt adta Nyikolajnak amire a mesternek szüksége volt. Mintha azt kérdezte volna tőle minden mozdulatával: vajon képes vagy-e legyőzni engem? Odapenderült a férfi karjába, és tüzes pillantást vetett rá.

Csak egy másodpercig pózolt, majd kipenderült újra egy grand jetével, várva, hogy a férfi kövesse.

Egymás karjaiban fejezték be a jelenetet. Anne hátravetette a fejét, Nyikolaj pedig elnevette magát, megölelte a lányt, és lelkesen megpuszilta az arcát.

 - Erről van szó! Jó, hogy le nem köptél miközben a kezedet nyújtottad.

Anne kissé elfáradt a tánc közben, és zihálva vette a levegőt. Továbbra is tüzesen csillogó tekintete Nyikolajon pihent. Gyors borzongás futott végig a gerincoszlopa mentén, leterelve a figyelmét. Látta a férfi szemén, hogy ugyanezt érzi. Nyikolaj keze továbbra is a lány hátán nyugodott, de ekkor megtört a varázs, és a mester elhúzódott tőle.

 - Ebédszünet! - közölte fennhangon a társulattal. Bejelentését elismerő taps jutalmazta. A próbaterem pillanatok alatt kiürült.

 - Ruth! - kapta el Nyikolaj a lány karját, mielőtt csatlakozhatott volna a többiekhez. - Beszélni szeretnék veled.

Plié

A labrador mozdulatlanul, behunyt szemmel feküdt a kanapé mellett, bal első mancsa a másikon pihent. New York fényei beszüremlettek az ablakon, s megcsillantak a kutya aranyszínű bundáján. Amikor a lakás csöndjét megtörte a zárban megforduló kulcs hangja, a kutya füle megmozdult, majd lustán maga a test is felemelkedett. Annelise kinyitotta az ajtót.
 - Lizi, még tíz óra sincs. Gyere, igyunk meg valahol még egy pohárral! 
A lány letette a kulcsokat az ízléses mahagóni asztalra, majd a férfi felé fordult.
 - Simon, értsd meg. Holnap korán kell kelnem, próbám lesz. Nagyon finom volt a vacsora, de sajnos nem maradhatok tovább. 
 - Akkor, ez esetben - közölte a férfi, miközben a lány nyakát csókolgatta - engedd meg, hogy itt folytassuk tovább ezt az estét.
Anne nem tiltakozott Simon csókjai ellen, és jólesett neki az a kellemes melegség, ami közben átjárta. Amikor azonban a férfi a lány ruháját bontogatta, elhúzódott tőle.

 - Simon - mosolygott a lány ugyanazzal a könnyedséggel, mint a csókok előtt - most már tényleg mennem kell.
 - Hát persze. A tánc. - sóhajtott fel Simon bosszúsan. - A te nagy szerelmed. Könnyebben viselném, ha egy másik fickó lenne. De így...
Vajon elvesztette volna a vonzerejét - tűnődött magában. Majd fogta a kabátját, és az ajtó felé indult. Több, mint öt éve Annelise Nicolson volt az első, aki távol tudta tartani magától. Vajon miért próbálkozik még mindig? Ekkor a lány kinyitotta az ajtót, és megjutalmazta még egy utolsó, meleg csókkal, majd kitessékelte.
Anne még akkor is mosolygott, mikor rátette a biztonsági zárat az ajtajára. Jól érezte magát a jóképű, magas férfi társaságában. Ám az ügynök hiába rendelkezett remek humorral és kifogástalan ízléssel, nem kavarta fel az érzéseit. Könnyedén kikosarazta a férfit, habár tudta, hogy Simon mélyebb kapcsolatot szeretne. A lány beljebb lépett a lakásba, és elöntötte a magány. Ám ekkor halk lépéseket hallott, és Zoe, a labrador simult a lány lábához.

Anne rámosolygott. Zoet akkor vette magához, mikor New Yorkba költözött. Akkoriban a kutyus nagyon megviselt állapotban volt. Mostanra a labrador a lány állapotát tükrözte. Kivirult, és boldogabb volt, mint valaha. Mikor a nő felemelte a fejét, meglátta az arcát a tükörben. Aznap leengedte a haját, az arca olyan volt, mint a teste: kicsi és finom. Mint öt évvel ezelőtt, mikor előző tanárának, Berguzarnak hála, elkezdte életének új szakaszát a Nagy Almában. Berguzar a barátnője, példaképe és tanára volt - a legtehetségesebb klasszikus balerina akivel a lány életében találkozott. Berguzar volt az, aki meggyőzte a lány anyját, Katherinát, hogy engedje el a lányát. S ekkor változott meg az élete. Vagy talán akkor, amikor belépett Berguzar tánciskolájába, hogy később Borosenkonak táncoljon.
Hogy mennyire félt?! Attól az embertől, akit a világ egyik legjobb szólótáncosaként tartanak nyilván? Nemcsak balettmester volt, hanem élő legenda is. Már akkor tetszett neki. Annak ellenére, hogy akkor a lány csak 17 éves volt. A nő akkor még nagyon fiatal volt, és úgy gondolt Borosenkora, mint akinek a nevét is csak suttogó tisztelettel lehet kiejteni. Ha a férfi arra kéri, mezítláb végigtáncolt volna a Brodwayn. 
Keményen dolgozott, hogy elégedetté tegye Nyikolajt, félt a férfi vérmérsékletétől, képtelen volt elviselni hűvös rosszallását. Márpedig Nyikolaj nagyon megdolgoztatta. Anne tisztán emlékezett, ahogy a férfi folyamatosan, kíméletlenül követelt tőle.

Voltak esték, hogy egyszerűen arra volt ereje, hogy összegömbölyödjön az ágyán, és aludjon. Aztán néha a férfi rámosolygott, vagy elejtett egy bókot, és ilyenkor minden fájdalma, fáradsága elillant. 
A lány táncolt, nevetett, harcolt a férfival. Látta, milyen változásokon megy keresztül a férfi, de mégsem ismerte meg annyira, amennyire szerette volna. 
Talán ezért vonzódtak ennyire a nők Nyikolajhoz, gondolta magában. Van valami rejtélyes ennek az embernek a lényében, aki idegen akcentussal beszél, de hallgat a múltjáról. Anne már évekkel korábban túltette magát Borosenko iránti kamaszos szerelmén. A férfi ezt azonban szemmel láthatóan nem vette észre, vagy ha észrevette, nem viszonozta. A lány alig töltötte be a tizennyolcat, mikor nála kezdett táncolni, a férfi pedig tíz évvel idősebb volt nála, és állandóan szép nők vették körül. Ez azóta sem változott, gondolta a nő keserűen, majd szomorúan elmosolyodott. Felállt, hogy nyújtózzon egyet, s véletlenül megbökte a labrador orrát, mire az sértetten lefeküdt. 
A szívem ép, és védve van, gondolta Anne. Talán túlságosan is. Simonra gondolt, de nem tehetett semmit. Ásított, majd nyújtózott még egyet. Tényleg lesz egy órája kora reggel...

Beléptünk a próbaterembe...

Sziasztok!

Hosszú idő után megnyílt az új blogom. Balett, ármány, szerelem, és csillagpor. Avagy mi van akkor, ha a balettpróbákon már nem csak az új darab miatt izzik a levegő? 

Megtudjátok ha követitek Anne életútját az első próbától a fellépésig. Irány a próbaterem!