A labrador mozdulatlanul, behunyt szemmel feküdt a kanapé mellett, bal első mancsa a másikon pihent. New York fényei beszüremlettek az ablakon, s megcsillantak a kutya aranyszínű bundáján. Amikor a lakás csöndjét megtörte a zárban megforduló kulcs hangja, a kutya füle megmozdult, majd lustán maga a test is felemelkedett. Annelise kinyitotta az ajtót.
- Lizi, még tíz óra sincs. Gyere, igyunk meg valahol még egy pohárral!
A lány letette a kulcsokat az ízléses mahagóni asztalra, majd a férfi felé fordult.
- Simon, értsd meg. Holnap korán kell kelnem, próbám lesz. Nagyon finom volt a vacsora, de sajnos nem maradhatok tovább.
- Akkor, ez esetben - közölte a férfi, miközben a lány nyakát csókolgatta - engedd meg, hogy itt folytassuk tovább ezt az estét.
Anne nem tiltakozott Simon csókjai ellen, és jólesett neki az a kellemes melegség, ami közben átjárta. Amikor azonban a férfi a lány ruháját bontogatta, elhúzódott tőle.
- Simon - mosolygott a lány ugyanazzal a könnyedséggel, mint a csókok előtt - most már tényleg mennem kell.
- Hát persze. A tánc. - sóhajtott fel Simon bosszúsan. - A te nagy szerelmed. Könnyebben viselném, ha egy másik fickó lenne. De így...
Vajon elvesztette volna a vonzerejét - tűnődött magában. Majd fogta a kabátját, és az ajtó felé indult. Több, mint öt éve Annelise Nicolson volt az első, aki távol tudta tartani magától. Vajon miért próbálkozik még mindig? Ekkor a lány kinyitotta az ajtót, és megjutalmazta még egy utolsó, meleg csókkal, majd kitessékelte.
Anne még akkor is mosolygott, mikor rátette a biztonsági zárat az ajtajára. Jól érezte magát a jóképű, magas férfi társaságában. Ám az ügynök hiába rendelkezett remek humorral és kifogástalan ízléssel, nem kavarta fel az érzéseit. Könnyedén kikosarazta a férfit, habár tudta, hogy Simon mélyebb kapcsolatot szeretne. A lány beljebb lépett a lakásba, és elöntötte a magány. Ám ekkor halk lépéseket hallott, és Zoe, a labrador simult a lány lábához.
Anne rámosolygott. Zoet akkor vette magához, mikor New Yorkba költözött. Akkoriban a kutyus nagyon megviselt állapotban volt. Mostanra a labrador a lány állapotát tükrözte. Kivirult, és boldogabb volt, mint valaha. Mikor a nő felemelte a fejét, meglátta az arcát a tükörben. Aznap leengedte a haját, az arca olyan volt, mint a teste: kicsi és finom. Mint öt évvel ezelőtt, mikor előző tanárának, Berguzarnak hála, elkezdte életének új szakaszát a Nagy Almában. Berguzar a barátnője, példaképe és tanára volt - a legtehetségesebb klasszikus balerina akivel a lány életében találkozott. Berguzar volt az, aki meggyőzte a lány anyját, Katherinát, hogy engedje el a lányát. S ekkor változott meg az élete. Vagy talán akkor, amikor belépett Berguzar tánciskolájába, hogy később Borosenkonak táncoljon.
Hogy mennyire félt?! Attól az embertől, akit a világ egyik legjobb szólótáncosaként tartanak nyilván? Nemcsak balettmester volt, hanem élő legenda is. Már akkor tetszett neki. Annak ellenére, hogy akkor a lány csak 17 éves volt. A nő akkor még nagyon fiatal volt, és úgy gondolt Borosenkora, mint akinek a nevét is csak suttogó tisztelettel lehet kiejteni. Ha a férfi arra kéri, mezítláb végigtáncolt volna a Brodwayn.
Keményen dolgozott, hogy elégedetté tegye Nyikolajt, félt a férfi vérmérsékletétől, képtelen volt elviselni hűvös rosszallását. Márpedig Nyikolaj nagyon megdolgoztatta. Anne tisztán emlékezett, ahogy a férfi folyamatosan, kíméletlenül követelt tőle.
Voltak esték, hogy egyszerűen arra volt ereje, hogy összegömbölyödjön az ágyán, és aludjon. Aztán néha a férfi rámosolygott, vagy elejtett egy bókot, és ilyenkor minden fájdalma, fáradsága elillant.
A lány táncolt, nevetett, harcolt a férfival. Látta, milyen változásokon megy keresztül a férfi, de mégsem ismerte meg annyira, amennyire szerette volna.
Talán ezért vonzódtak ennyire a nők Nyikolajhoz, gondolta magában. Van valami rejtélyes ennek az embernek a lényében, aki idegen akcentussal beszél, de hallgat a múltjáról. Anne már évekkel korábban túltette magát Borosenko iránti kamaszos szerelmén. A férfi ezt azonban szemmel láthatóan nem vette észre, vagy ha észrevette, nem viszonozta. A lány alig töltötte be a tizennyolcat, mikor nála kezdett táncolni, a férfi pedig tíz évvel idősebb volt nála, és állandóan szép nők vették körül. Ez azóta sem változott, gondolta a nő keserűen, majd szomorúan elmosolyodott. Felállt, hogy nyújtózzon egyet, s véletlenül megbökte a labrador orrát, mire az sértetten lefeküdt.
A szívem ép, és védve van, gondolta Anne. Talán túlságosan is. Simonra gondolt, de nem tehetett semmit. Ásított, majd nyújtózott még egyet. Tényleg lesz egy órája kora reggel...
- Lizi, még tíz óra sincs. Gyere, igyunk meg valahol még egy pohárral!
A lány letette a kulcsokat az ízléses mahagóni asztalra, majd a férfi felé fordult.
- Simon, értsd meg. Holnap korán kell kelnem, próbám lesz. Nagyon finom volt a vacsora, de sajnos nem maradhatok tovább.
- Akkor, ez esetben - közölte a férfi, miközben a lány nyakát csókolgatta - engedd meg, hogy itt folytassuk tovább ezt az estét.
Anne nem tiltakozott Simon csókjai ellen, és jólesett neki az a kellemes melegség, ami közben átjárta. Amikor azonban a férfi a lány ruháját bontogatta, elhúzódott tőle.
- Simon - mosolygott a lány ugyanazzal a könnyedséggel, mint a csókok előtt - most már tényleg mennem kell.
- Hát persze. A tánc. - sóhajtott fel Simon bosszúsan. - A te nagy szerelmed. Könnyebben viselném, ha egy másik fickó lenne. De így...
Vajon elvesztette volna a vonzerejét - tűnődött magában. Majd fogta a kabátját, és az ajtó felé indult. Több, mint öt éve Annelise Nicolson volt az első, aki távol tudta tartani magától. Vajon miért próbálkozik még mindig? Ekkor a lány kinyitotta az ajtót, és megjutalmazta még egy utolsó, meleg csókkal, majd kitessékelte.
Anne még akkor is mosolygott, mikor rátette a biztonsági zárat az ajtajára. Jól érezte magát a jóképű, magas férfi társaságában. Ám az ügynök hiába rendelkezett remek humorral és kifogástalan ízléssel, nem kavarta fel az érzéseit. Könnyedén kikosarazta a férfit, habár tudta, hogy Simon mélyebb kapcsolatot szeretne. A lány beljebb lépett a lakásba, és elöntötte a magány. Ám ekkor halk lépéseket hallott, és Zoe, a labrador simult a lány lábához.
Hogy mennyire félt?! Attól az embertől, akit a világ egyik legjobb szólótáncosaként tartanak nyilván? Nemcsak balettmester volt, hanem élő legenda is. Már akkor tetszett neki. Annak ellenére, hogy akkor a lány csak 17 éves volt. A nő akkor még nagyon fiatal volt, és úgy gondolt Borosenkora, mint akinek a nevét is csak suttogó tisztelettel lehet kiejteni. Ha a férfi arra kéri, mezítláb végigtáncolt volna a Brodwayn.
Keményen dolgozott, hogy elégedetté tegye Nyikolajt, félt a férfi vérmérsékletétől, képtelen volt elviselni hűvös rosszallását. Márpedig Nyikolaj nagyon megdolgoztatta. Anne tisztán emlékezett, ahogy a férfi folyamatosan, kíméletlenül követelt tőle.
A lány táncolt, nevetett, harcolt a férfival. Látta, milyen változásokon megy keresztül a férfi, de mégsem ismerte meg annyira, amennyire szerette volna.
Talán ezért vonzódtak ennyire a nők Nyikolajhoz, gondolta magában. Van valami rejtélyes ennek az embernek a lényében, aki idegen akcentussal beszél, de hallgat a múltjáról. Anne már évekkel korábban túltette magát Borosenko iránti kamaszos szerelmén. A férfi ezt azonban szemmel láthatóan nem vette észre, vagy ha észrevette, nem viszonozta. A lány alig töltötte be a tizennyolcat, mikor nála kezdett táncolni, a férfi pedig tíz évvel idősebb volt nála, és állandóan szép nők vették körül. Ez azóta sem változott, gondolta a nő keserűen, majd szomorúan elmosolyodott. Felállt, hogy nyújtózzon egyet, s véletlenül megbökte a labrador orrát, mire az sértetten lefeküdt.
A szívem ép, és védve van, gondolta Anne. Talán túlságosan is. Simonra gondolt, de nem tehetett semmit. Ásított, majd nyújtózott még egyet. Tényleg lesz egy órája kora reggel...
