2015. október 25., vasárnap

Pas D'action

Anne összevonta a szemöldökét.
 - Nyikolaj, még reggelizni sem volt időm...
 - Van egy kis joghurt a hűtőben, meg némi víz - csitította a férfi, majd elengedte a lány kezét, és a zongorához lépett. Leült, és improvizálni kezdett. - Hozz nekem is, kérlek!
Anne csípőre tette a kezét, és hallgatta egy idei Nyikolaj játékát. Biztos volt benne, hogy a férfinak eszébe sem jutott, hogy ő esetleg nemet is mondhatna. Eszébe sem jutott megkérdezni tőle, hogy esetleg nem voltak-e más tervei az ebédszünetre... Elvárja tőle, hogy úgy ugráljon, ahogy ő fütyül, méghozzá önként és dalolva.
 - Elviselhetetlen vagy! - bukott ki belőle.
Nyikolaj felnézett, de közben játszott tovább.
 - Mondtál valamit? - kérdezte nyájasan.
 - Igen. - felelte a lány határozottan. - Azt hogy elviselhetetlen vagy.
 - Így van. - mosolygott a férfi jókedvűen. - Az vagyok.
Anne önkéntelenül elnevette magát.
 - Milyen ízűt szeretnél? - kérdezte, és elégedetten látta, hogy Nyikolaj nem tudja mire vélni a dolgot. - Milyen ízű joghurtot, Borosenko úr?
A lány hamarosan visszatért egy egész karton joghurttal, kanalakkal, két pohárral, és egy nagy üveg ásványvízzel. Odalent jókedvű beszélgetést hallott az étkezőből, fentről pedig a férfi zongorajátéka szólt. Anne felment a lépcsőn, váltott néhány szót a társulat két tagjával, meg az egyik férfi szólistával. A Nyikolaj által játszott darab egy halk blues volt, amelyet ő maga szerzett, pontosabban ott helyben rögtönzött.
A lány megállt az ajtóban, és figyelte, amint a napsugarak
megvilágítják a férfi haját és kezét. Nyikolajnak hosszú, keskeny keze, és beszédes ujjai voltak. Többet ki tudott fejezni azokkal az ujjakkal, mint egy átlagember a szónoklataival.
De milyen magányosnak tűnik!
A gondolat váratlanul fészkelte be magát Anne fejébe, s a lány maga is meglepődött rajta. Talán a zene teszi, állapította meg. A szomorú dallam. Elindult a férfi felé, balettcipője hangtalanul siklott a parkettán.
 - Magányosnak tűnsz, Nyikolaj.
A férfi olyan hirtelen kapta fel a fejét, hogy a lány biztos volt benne, sikerült megzavarni a gondolatait. Nyikolaj egy ideg
értetlenül nézett rá, ujjait a zongora billentyűin pihentetve.
 - Az is voltam. De most nem erről szeretnék veled beszélni.
 - Üzleti ebédről van szó? - vonta fel Anne a szemöldökét, miközben letette a joghurtokat a zongorára.
 - Nem. Akkor ugyanis vitatkoznánk. Gyere, ülj ide mellém!
A lány engedelmeskedett, és igyekezett előre megacélozni magát, hogy ne remegjen bele a férfi puszta jelenlétébe. A férfi még így lazán, ebéd közben is olyan volt, mint egy nyitva felejtett áramkör.
 - Csak nincs valami baj? - kérdezte Anne , miközben egy kiskanalat és egy joghurtot vett el a helyéről.
 - Én is ezt szeretném kérdezni tőled.
A lány meglepetten fordult meg , és látta, hogy Nyikolaj fürkésző pillantást vet rá. Feneketlen mélységű, kristálytiszta zöld szeme volt, akár a jáde.
 - Ezt hogy érted?
 - Kátya felhívott - magyarázta a férfi egyenletes hangon.
A lány továbbra sem értett semmit. Összeráncolta a homlokát.
 - Igen?
 - Édesanyád szerint boldogtalan vagy - folytatta Nyikolaj töretlenül, és olyan átható volt a pillantása, hogy a lány úgy érezte, a veséjébe lát.
 - Mámocska túl sokat aggódik, felelte Anne könnyed hangon, és belekanalazott a joghurtba.
 - Boldogtalan vagy, Anne? - kérdezte Nyikola, és a lány karjára tette a kezét. Anne kénytelen volt tanára szemébe nézni. - Komolyan kérdezem.
 - Nem. - felelte a lány habozás nélkül, majd rá oly jellemző módon lassan, halványan elmosolyodott. - Nem.
A férfi továbbra is a lány szemébe nézett, bár keze lesiklott Anne karjáról.
 - Akkor hát boldog vagy?
A lány már szóra nyitotta a száját, de csak egy mély sóhajra futotta. Tudta, hogy a mester nem fogad el tőle sem közhelyeket, sem át nem gondolt válaszokat.
 - Miért ne lennék? - kérdezte, és fel akart állni, de a férfi keze körülfonta csuklóját.
- Anne. - kezdte Nyikolaj, és a lánynak nem volt más választása, ismét a szemébe kellett néznie - Barátok vagyunk?
Anne először nem tudta, mit felelhetne. Egy egyszerű igennel nem fejezhette ki a lány azt a sokféle, bonyolult érzésfolyamot, amit a férfi iránt érzett.
 - Néha. Néha azok vagyunk. - felelte óvatosan.
Nyikolaj derűs tekintettel elfogadta a választ.
 - Helyes - mormogta, majd váratlanul a lány mindkét kezét a kezébe fogta, és az ajkához emelte.

2 megjegyzés:

  1. Szia!

    Nagyon szép az oldal, és bár annak ellenére, hogy nem szeretem a balerinás történeteket, ezt mindenképpen figyelemmel fogom követni! Úgyhogy ment a feliratkozás! :) És semmiképp se hagyd/hagyjátok abba! A kitartás meghozza az eredményét;-)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia!
      Köszönöm a megtisztelő bizalmat! A történetet én írom, a design dicséretét pedig Veronika érdemli. Megnyugtatlak, abbahagyni még soká nem szeretném, és vár ránk még egy-két meglepő fordulat. ;)

      Törlés