Anne összevonta a szemöldökét.
- Nyikolaj, még reggelizni sem volt időm...
- Van egy kis joghurt a hűtőben, meg némi víz - csitította a férfi, majd elengedte a lány kezét, és a zongorához lépett. Leült, és improvizálni kezdett. - Hozz nekem is, kérlek!
Anne csípőre tette a kezét, és hallgatta egy idei Nyikolaj játékát. Biztos volt benne, hogy a férfinak eszébe sem jutott, hogy ő esetleg nemet is mondhatna. Eszébe sem jutott megkérdezni tőle, hogy esetleg nem voltak-e más tervei az ebédszünetre... Elvárja tőle, hogy úgy ugráljon, ahogy ő fütyül, méghozzá önként és dalolva.
- Elviselhetetlen vagy! - bukott ki belőle.
Nyikolaj felnézett, de közben játszott tovább.
- Mondtál valamit? - kérdezte nyájasan.
- Igen. - felelte a lány határozottan. - Azt hogy elviselhetetlen vagy.
- Így van. - mosolygott a férfi jókedvűen. - Az vagyok.
Anne önkéntelenül elnevette magát.
- Milyen ízűt szeretnél? - kérdezte, és elégedetten látta, hogy Nyikolaj nem tudja mire vélni a dolgot. - Milyen ízű joghurtot, Borosenko úr?
A lány hamarosan visszatért egy egész karton joghurttal, kanalakkal, két pohárral, és egy nagy üveg ásványvízzel. Odalent jókedvű beszélgetést hallott az étkezőből, fentről pedig a férfi zongorajátéka szólt. Anne felment a lépcsőn, váltott néhány szót a társulat két tagjával, meg az egyik férfi szólistával. A Nyikolaj által játszott darab egy halk blues volt, amelyet ő maga szerzett, pontosabban ott helyben rögtönzött.
A lány megállt az ajtóban, és figyelte, amint a napsugarak
De milyen magányosnak tűnik!
A gondolat váratlanul fészkelte be magát Anne fejébe, s a lány maga is meglepődött rajta. Talán a zene teszi, állapította meg. A szomorú dallam. Elindult a férfi felé, balettcipője hangtalanul siklott a parkettán.
- Magányosnak tűnsz, Nyikolaj.
A férfi olyan hirtelen kapta fel a fejét, hogy a lány biztos volt benne, sikerült megzavarni a gondolatait. Nyikolaj egy ideg
- Az is voltam. De most nem erről szeretnék veled beszélni.
- Üzleti ebédről van szó? - vonta fel Anne a szemöldökét, miközben letette a joghurtokat a zongorára.
- Nem. Akkor ugyanis vitatkoznánk. Gyere, ülj ide mellém!
A lány engedelmeskedett, és igyekezett előre megacélozni magát, hogy ne remegjen bele a férfi puszta jelenlétébe. A férfi még így lazán, ebéd közben is olyan volt, mint egy nyitva felejtett áramkör.
- Csak nincs valami baj? - kérdezte Anne , miközben egy kiskanalat és egy joghurtot vett el a helyéről.
- Én is ezt szeretném kérdezni tőled.
A lány meglepetten fordult meg , és látta, hogy Nyikolaj fürkésző pillantást vet rá. Feneketlen mélységű, kristálytiszta zöld szeme volt, akár a jáde.
- Ezt hogy érted?
- Kátya felhívott - magyarázta a férfi egyenletes hangon.
A lány továbbra sem értett semmit. Összeráncolta a homlokát.
- Igen?
- Édesanyád szerint boldogtalan vagy - folytatta Nyikolaj töretlenül, és olyan átható volt a pillantása, hogy a lány úgy érezte, a veséjébe lát.
- Mámocska túl sokat aggódik, felelte Anne könnyed hangon, és belekanalazott a joghurtba.
- Boldogtalan vagy, Anne? - kérdezte Nyikola, és a lány karjára tette a kezét. Anne kénytelen volt tanára szemébe nézni. - Komolyan kérdezem.
- Nem. - felelte a lány habozás nélkül, majd rá oly jellemző módon lassan, halványan elmosolyodott. - Nem.
A férfi továbbra is a lány szemébe nézett, bár keze lesiklott Anne karjáról.
- Akkor hát boldog vagy?
A lány már szóra nyitotta a száját, de csak egy mély sóhajra futotta. Tudta, hogy a mester nem fogad el tőle sem közhelyeket, sem át nem gondolt válaszokat.
- Miért ne lennék? - kérdezte, és fel akart állni, de a férfi keze körülfonta csuklóját.
- Anne. - kezdte Nyikolaj, és a lánynak nem volt más választása, ismét a szemébe kellett néznie - Barátok vagyunk?
Anne először nem tudta, mit felelhetne. Egy egyszerű igennel nem fejezhette ki a lány azt a sokféle, bonyolult érzésfolyamot, amit a férfi iránt érzett.
- Néha. Néha azok vagyunk. - felelte óvatosan.
Nyikolaj derűs tekintettel elfogadta a választ.
- Helyes - mormogta, majd váratlanul a lány mindkét kezét a kezébe fogta, és az ajkához emelte.
